- Miniszterelnök úr, megérkezett a frakcióvezető úr és Szijjártó úr. Hozhatom a pezsgőt?
- Igen, utána csukja be az ajtót és kérem, ne zavarjanak! Gyertek be, foglaljatok helyet!
- Sikerült, miniszterelnök úr!
- Sikerült bizony, Péter! Erre igyunk! János tudtad, hogy az egész Peti ötlete volt?
- Nem, ezt nem tudtam. Reggel 7-kor szállt le a gépem Feri…, Pesten. A két nap alatt semmire nem volt időm, annyi tesztvezetés volt meg minden. Gyerekek, az új 3.0 TDI motor... Pfú! Majd mesélek!
- Oké, majd később, most mondd el neki, Péter!
- Szóval, küzdöttünk ezzel az államadósság vizsgáló bizottsággal, de csak nem tudtuk megfogni Gyurcsányt, meg Bajnait. Még az alkotmányügyi bizottságot is felkértem, hogy dolgozzák ki hogyan lehetne bíróság elé állítani ezeket.
- Hozunk egy törvényt és kész! Szerintem tolongtak volna a képviselők, hogy benyújthassák!
- Nem olyan egyszerű, János! Még a mi jogászaink is azt mondták, hogy visszamenőleg bűncselekménnyé tenni valamit, az azért nagyon meredek. Meg, hogy Európában is gondjaink lehetnek ebből.
- Figyelj, János! És ekkor jött az ötlet ennél a zseninél! Mondd tovább, Péter!
- Szóval éppen valamelyik tévének nyilatkoztam arról, hogy az emberek kétharmada felhatalmazott bennünket, hogy mindent megtegyünk a magyar emberek érdekében, hiszen minden, amit teszünk az ő érdekükben van. És ekkor belém hasított a felismerés! Hogy meg tudjuk tenni! Ahhoz, hogy a felelősségre vonást megalapozó törvény hatályban legyen 2005-től, nem kell mást tennünk, mint, hogy kimondjuk: holnap 2005. január 1-je van! Hiszen mi a dátum? Egy megegyezés az emberek között. És mivel mi vagyunk az emberek akaratának kifejezői, ha mi akarjuk, holnap 2005 lesz. Egyszerű és nagyszerű!
- János, érted mekkora ötlet? Visszamenőleges hatály? Nem! Egy év alatt szép elítéltetjük őket, mennek a börtönbe, aztán egyszerűen visszaállunk 2011-re. Vagyis már 2012-re. Nem kellett mást tennünk, mint úgy módosítottuk az Alkotmányt, hogy a dátumot az Országgyűlés sarkalatos törvényben állapítja meg, aztán gyorsan meghoztuk a törvényt is. Marha jó dolog a kétharmad! Pali lefutott, aláírta, egy délután megvolt az egész!
- Én meg még csodálkoztam is a reptéren, hogy a Népszabadság hogyan jelenhetett meg rossz dátummal…
- Te Népszabit olvasol?
- Á, nem, szerintem félrehallotta az újságos… Magyar Nemzetet kértem... De egy kérdés: amikor elkövették a disznóságaikat valójában nem volt hatályban a törvény, nem?
- És ez kit érdekel, János? Valójában nem volt hatályban, jó. De, ismétlem, ez kit érdekel? Mikor követték el a bűncselekményt? 2005-től 2010-ig! Mikor lépett hatályba a törvény? 2005. január 1-én. Egyéb kérdés? Nincs? Bűnösök! Börtönbe velük!
- Mondjuk, az kicsit furcsa, hogy ha kinézek 30 fok van, közben meg január 1., de megmondtad miniszterelnök úr, hogy új korszak kezdődött! Végülis a látszat megvan…
- Persze, az a lényeg. Miért, az önálló képviselő indítványként benyújtott törvényjavaslatokról nem tudja mindenki, hogy csak azt a célt szolgálják, hogy ne kelljen egyeztetni? Bele lehet kötni jogilag? Nem! Gyönyörű dolog ez a jog! Bocsássatok meg, ezt fel kell vennem! Orbán … értem … rendben, keressék tovább, nem csúszhat ki a kezünkből!
- Valami rossz hír?
- Nem igazán. Ma akartam bejelenteni a Parlamentben, hogy letartóztatták Gyurcsányt és Bajnait! Bajnai meg is van, de Gyurcsány eltűnt!
- Miniszterelnök úr! Elnézést…
- Nem megmondtam, hogy ne zavarjanak!
- Elnézést kérek… Ööööö ... Gyurcsány Ferenc van itt és azt kéri, hogy mindenkit takarítsak ki a miniszterelnöki irodájából… 

Szerző: Fabrizio Moro  2011.07.29. 17:14 Szólj hozzá! · 6 trackback

Címkék: viktor jános péter

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzeltriposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr873110156

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A svájci frank az önkormányzatokat is kiütheti 2011.08.04. 14:49:06

Nagy bajban vannak az önkormányzatok is a svájci frank szárnyalása miatt, hiszen egy hajóban eveznek a lakossági devizahitelesekkel: nekik sincsenek devizabevételeik, az árfolyam emelkedése miatt pedig forintban egyre többet kell fizetniük. A főleg 200...

Trackback: A svájci frank az önkormányzatokat is kiütheti 2011.08.04. 14:49:06

Nagy bajban vannak az önkormányzatok is a svájci frank szárnyalása miatt, hiszen egy hajóban eveznek a lakossági devizahitelesekkel: nekik sincsenek devizabevételeik, az árfolyam emelkedése miatt pedig forintban egyre többet kell fizetniük. A főleg 200...

Trackback: R.I.P. Magyarország 2011.08.03. 13:08:36

A magyar öntudat felvállalását manapság a megbélyegzettek kisebb-nagyobb csoportja tudhatja magáénak, akik hovatartozásukat büszkén felvállalják....

Trackback: R.I.P. Magyarország 2011.08.03. 13:08:36

A magyar öntudat felvállalását manapság a megbélyegzettek kisebb-nagyobb csoportja tudhatja magáénak, akik hovatartozásukat büszkén felvállalják....

Trackback: Back to the Future 2011.08.03. 09:49:40

A visszamenőleges törvénykezés hasznos dolog....

Trackback: Gyurcsá nyahibás 2011.08.01. 14:13:11

Akárhogy is nézem én eztet az albizottságosdi játszódást, csak az jut az eszembe, hogy az emberi hülyeség má megin elért a világ végéig és ottan cafatokban lóg lefele, mint valami elcseszett rétestészta.Merháthogy mi is juthat az eszébe annak, aki egy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.