- Szia, na túl vagy rajta?
- Igen, te mikor mész?
- Holnap, azért is hívlak, hogy mire számítsak.
- Nem vészes.
- Jó-jó, azért kicsit bővebben! Ki volt ott?
- Most csak a Lázár Jani, de gondolom, ez csak az első kör. Elmondta, hogy azért kellett találkoznunk, mert minden fideszes képviselővel egyenként elbeszélget a terveiről, ha majd 2014-ben 200 fős lesz a Parlament, lesznek, akiknek nem jut hely. A vezetéssel minden egyes képviselő munkáját értékelik és szigorúan szakmai szempontok alapján választják ki, hogy ki indulhat 2014-ben, ahogy egy demokratikus pártban elfogadott.
- Szakmai szempontok? Selmeczi Gabikánál még csak-csak értem mik azok a "szakmai szempontok", de nálunk? Na, mindegy, milyen volt a hangulat?
- Egyáltalán nem volt feszült, olyan kötetlen, még meg is nevettettem Janit, amikor azt kérdezte, hogy milyen a szolgálati autóm, én meg megmondtam, hogy egy tízéves Opel Astra.
- Miket kérdezett még?
- Fel volt készülve, tudta, hogy mindig úgy szavaztam, ahogy elő volt írva. Mondtam, hogy én mindig úgy szavaztam, ahogy a magyar emberek érdeke megkívánta. Erre szó szerint azt mondta, hogy, figyelj, idézem: "ez kurva jó duma!" Azt is mondtam neki, hogy sajnálom, hogy nem tudtam többet jelen lenni a Parlamentben, de azt a rohadt horgászbérletet csak nem hagyhattam veszni... Erre meg azt válaszolta, hogy kit érdekel, az a lényeg, hogy akkor ott voltam, amikor szavazni kellett.
- Így van, ez a lényeg.
- Kérdezte még, hogy készülhetett-e rólam kompromittáló hangfelvétel? Erre én meg rákérdeztem, hogy az kizáró ok?
- Na, és mit mondott?
- Azt, hogy természetesen nem az.
- Te, egyébként készült?
- Magunk között szólva, kiről nem készülhetett…
- Ja, az ember lassan kénytelen lesz egy elektronikai zavaróberendezést hordani a zsebében! Hülye egy világ ez, én mondom. A végén miben maradtatok?
- Tulajdonképp semmiben. Az az igazság, hogy előtte este leültünk az asszonnyal és átbeszéltük, hogy a polgármesterség vagy a képviselőség érné meg jobban. Itt helyben mégiscsak mindenki tudja már, hogy ki vagyok, már nem is kell figyelmeztetnem senkit, hogy nálunk hogyan működik a gyakorlatban a nemzeti együttműködés.
- Mér', hogy?
- Hát, hogy én mondok valami nemzetit, ők meg aszerint működnek.
- Ja, ez nálam is így van a városban. Mi lesz, ha nem leszel képviselő?
- Azt mondta Jani, ha nem választanak ki, akkor is kapok valami állást. Képzeld, valami diplomáciait. A gyerek nyaggat is, hogy Brüsszelbe menjünk, mert onnan közel van Hollandia és ott olyan finomak a sütik. Te, tudnám miért lett nagykorára olyan édesszájú ez a kölyök, talán a nagyapjától örökölte. Az öreg annak idején egy Rigó Jancsiért lépett be a pártba, aztán, ha már benn volt meg sem állt a járási párttitkárságig. Mondjuk, ezt nem reklámozom, ez a család sötét titka.
- Minden családnak van sötét titka... Állítólag még Zsoltinak is, pedig ő szent ember. De mégis mik az esélyek, nem mondott semmit?
- Nem, de szerintem nem lesz gond. Figyelj, nem ma kezdtem a szakmát, megtanultam három alapszabályt. Egy: beszédben kommunistázz, ha nyilatkozol, kenj mindent az előző kormányra, de a legjobb, ha Gyurcsányt is belekevered, kettő: ne kérdezz, hanem szavazz, ahogy elő van írva.
- Mi az utolsó?
- Asimovval élve, az Első Törvény, hogy soha, de soha, senki előtt ne kritizáld a Viktort.
- Igazad van, meg is jegyeztem. Én azt fogom mondani, hogy azért szeretnék képviselő maradni, hogy továbbra is dolgozhassak az emberek érdekében.
- Erre nem tudok mást mondani, mint, hogy kurva jó duma!
- Egyébként hány embernek nem jut szék?
- Egyről biztos tudok. Állítólag azt mondta, hogy minek ez a szarakodás úgyis az lesz, amit Viktor akar.
- Megsértette a szabályt.
- Igen, az Első Törvényt. Ne izgulj, ha nem jön össze, legfeljebb elmész nagykövetnek valami déli országba. Napsütés, fogadások, kis vitorlázás, ilyesmi.
- Kemény meló ez, én mondom.
- Az hát, na helló. 

Szerző: Fabrizio Moro  2011.07.26. 21:34 Szólj hozzá!

Címkék: választás2014

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzeltriposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr393102444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása