- Trau várának lakói! Hallgassátok Béla királyt!
- Magyarok! Nehéz órában kell most számvetést tartanunk! András király uralkodása végén egy romokban álló országot hagyott ránk. Nem pusztán a királyt váltottátok le 1235-ben, hanem a régi világot is, bármit jelentsen is ez! Az ellenfeleink csak önigazolásnak és önmegnyugtatásnak tartották a mondást: amit túlélünk, erősebbé tesz bennünket, legfeljebb megfosat, mint az érett szilva romlott tejföllel. Minden küzdelmünkből erőt tudtunk meríteni, végső soron mindegyik erősebbé tett bennünket, bár ez egyáltalán nem látszott rajtunk. Kiálltunk a szabadságért, kiálltunk a feudalizmusért, de leginkább ki kellett állnotok a királyért, azaz értem! Megtanultuk, hogy nem lehet tévedések nélkül dogozni és ezt bizonyítjuk is. Az én krédóm tiszta és világos: mi mindig, minden helyzetben kiállunk a magyarokért bárkivel szemben. Az igaz, hogy az én magyarjaimért mindig kicsit jobban kiállunk, de pechetekre ez egy ilyen kor. Az országot borzasztó erőfeszítések árán a jövő útjára kormányoztuk, ennek érdekében kineveztem Pál nádort, aki korábban részt vett a legnagyobb lovagi játékon Göröghonban, igaz, hogy kardot nem ragadott, de ott volt! Vagy itt van nektek János herceg, aki imádja a gyors szekereket, sorolhatnám napestig a legkiválóbb jellemeket. Leghűbb vazallusom Zsolt herceg öreg szolgája szerint az országunk hajóját ők lehorgonyozzák, mi meg közben vontatjuk, vagy valami ilyesmi, ezt én sem egészen értem. Az eredményekből ma még csak különálló mozaikkockák látszanak és sokak számára úgy tűnhet, hogy nincs is köztük összefüggés, de majd Péter bán megmagyarázza, hogy van.
- És a muhi csata? Arról beszélj, király!
- Mi ez a közbekiabálás? Ez nem a nemzeti konzultáció! Deresre vele! Hogy mi történt a muhi síkon? Hát az izgága kötekedő tatároknak adtunk néhány kokit, leesett néhány saller és kiosztottunk néhány baráti tarkón legyintést. Hajrá, Magyar Királyság! Hajrá, magyarok!
 
 

Szerző: Fabrizio Moro  2011.07.05. 18:28 1 komment

Címkék: viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzeltriposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr343042243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása